#Baka András


Sólyom odapörkölt Lomnicinak
 

Sólyom odapörkölt Lomnicinak

A Nap TV legszebb hagyományait idéző szocialista-fideszes szópárbajt láthattak az újságírók hétfő délután, nem sokkal Baka András megválasztása után a Parlamentben Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője között. A köztársasági elnök előtte még leplezetlenül kritikus megjegyzést tett a korábbi főbíró tevékenységére.

unknown unknown


Sólyom újra Bakát jelölte
 

Sólyom újra Bakát jelölte

Ismét Baka Andrást jelölte Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

MTI MTI

Sólyom:
 

Sólyom: "Nem egyeztetek, nem is fogok, ha egyáltalán jelölök"

Az Országgyűlés hétfői szavazásán Baka András, Sólyom László köztársasági elnök legfelsőbb bírósági elnökjelöltje nem kapta meg a minősített, kétharmados többséget, így a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztja továbbra is betöltetlen. A politikusok és a parlamenti újságírók által egyaránt meglepetéssel fogadott szavazási eredményről kérdeztünk több politikust. A történteket mindkét nagypárt frakcióigazgatója, a fideszes Répássy Róbert és a szocialista Tóbiás József egyaránt „kutyakomédiának” nevezte. Saját bevallása szerint igennel szavazott a jelöltre Dávid Ibolya, Kóka János, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és Tóbiás József.

unknown unknown

Lendvai: az MSZP igent mond Bakára
 

Lendvai: az MSZP igent mond Bakára

Mivel a Fidesz támogatja az Országgyűlés által egyszer már elkaszált legfelső bírósági elnökjelöltet, hétfő délután várhatóan – egy év után – ismét lesz elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak.

unknown unknown